fbpx

Repülés kutyával – ezeket kell tudnod

panzi kutyaval repules tippek tanacsok

A légitársaságok manapság nem csak egyre több embert zsúfolnak be a járatokra – egyre több kutyát is szállítanak.

A kutyával való repülés azonban sok kérdést vet fel, különösen az első alkalommal utazók számára. Hogyan működik pontosan az utazás egy kedvtelésből tartott kutyával? Mennyibe kerül? Biztonságos?

Kezdjük azzal, hogy egy kutyával repülni mindenképpen bonyolultabb, mint egyedül, de megoldható – feltéve, hogy előre utánajársz a dolgoknak. Szerencsére a munka nagy részét mi elvégeztük, és itt leírtuk, hogy neked ne kelljen.

Itt van minden, amit a kutyával való repülésről tudni kell, a repülőjegy-foglalástól kezdve a szükséges papírmunkáig.

Mérlegeld a repülés előnyeit és hátrányait

Rögtön az elején gondold át alaposan, hogy feltétlenül szükséges-e kutyád repülőre vinned. Általánosságban azt javasolnánk, hogy csak akkor repülj kedvenceddel, ha nagyon muszáj, és elkerülhetetlen. Ilyen például egy hosszú út, vagy esetleg költözés egy másik országba.

Gondolj bele, hogy a repülés mennyire stresszes élmény lehet kutyád számára. Elszakítja őket a kényelmes és megszokott környezetből, majd olyan helyzetbe kényszeríti őket, ahol hangos zajok, erős fények, több ezer ember, a légnyomás és az utastér hőmérsékletének változása, valamint a korlátozott mosdóhasználat várja őket.

Hacsak nincs igazán jó okod arra, hogy magaddal vidd kedvenced az utazásod során, akkor talán az a legjobb, ha otthon hagyod. Fontold meg, hogy dogsittert fogadsz, megkéred egy barátod vagy családtagod, hogy vigyázzon a kutyádra, vagy esetleg egy kutyapanzió szolgáltatásaid veszed igénybe. Lehet, hogy néhány napig rosszul érzi magát, de hosszú távon valószínűleg jobb lesz így kedvencednek.

Fedélzeten vagy a csomagtérben?

Az, hogy kutyád hol töltheti a repülőutat, a méretétől függ. Fontos leszögezni, hogy a fapados légitársaságok egyáltalán nem vállalják állatok szállítását, így a hagyományos légitársaságok között kell majd keresgélned.

Bár a szabályok légitársaságonként eltérőek, kutyád általában csak akkor repülhet az utastérben – vagyis kézipoggyászként -, ha elég kicsi ahhoz, hogy megfeleljen a légitársaság szabályzatának. Ez jellemzően maximum 8kg-os súlyt, és maximálisan 42 x 32 x 29 cm-es méretet jelent. (Ez egyébként megegyezik a kézipoggyász maximális méretével.)

Bár a légitársaságok azt mondják, hogy mindent megtesznek azért, hogy a kutyák kényelmesen érezzék magukat a raktérben, a repülés ennek ellenére is kellemetlen élményt jelenthet kutyád számára – amellett, hogy elszakad tőled, a tárgyak elmozdulhatnak vagy leeshetnek a repülés során, ami hangos és ijesztő lehet.

Rengeteg állat repül minden évben a csomagtérben, incidensek nélkül, de számos ismeretlen változó van, amire nincs ráhatásod, ha egyszer átadod a kisállatodat a légitársaság személyzetének. Tartsd észben a következőt: a poggyászkezelők csak a munkájukat próbálják elvégezni, és mindent felpakolni a repülőgépre. Nem garantált, hogy külön figyelmet fordítanak a hordozókban lévő kutyákra. Rengeteg utas osztott meg horrortörténeteket arról, hogy kedvencük megsérült vagy akár nagyon beteg lett azután, hogy a csomagtérben repült. Ezek miatt (is) komolyan fontold meg, hogy megéri-e a lehetséges kockázatokat vállalni.

petdorado-logo-01

Kedvezményes árú, prémium kutyahordozók

Partnerünk, a Petdorado Webáruház számos minőségi, biztonságos és kényelmes kutyahordozót árul, melyek legtöbbje megfelel a nemzetközi szabványoknak, és kutyádat is a lehető legnagyobb kényelemmel és biztonsággal látja el. Ezen szállítóboxok böngészéséhez csak kattints a gombra:

Vásárolj megfelelő kutyahordozót

Bárhol is tölti majd kedvenced a repülőutat, a megfelelő szállítóbox megtalálása elengedhetetlen. Általánosságban elmondható, hogy a ketrecnek tartósnak kell lennie, és jó szellőzéssel, erős fogantyúkkal és kényelmes aljzattal kell rendelkeznie. A kisállat-hordozót egyértelműen meg kell jelölnöd az „Élő állat” felirattal és nyilakkal, amelyek mutatják, hogy merre van a hordozó teteje, valamint egy címkével, amely tartalmazza a gazdi nevét, telefonszámát, címét és az úticélt

Mennyibe kerül?

Általában körülbelül 30-60 ezer forintot kell fizetned utanként, ha kedvenced az utastérben utazik veled, bár ez légitársaságonként változik. Az, hogy mennyibe kerül háziállatod szállítása a raktérben, függ a kutya és a ketrec együttes súlyától, valamint attól, hogy milyen messzire repültök – a legtöbb légitársaság szerencsére kínál online kalkulátort a becsléshez.

Tekintsd át az összes szabályt

Ahogyan az várható, a légitársaságoknak rengeteg szabályuk és irányelvük van a háziállatokkal való repülésre vonatkozóan. Fontos, hogy alaposan olvasd el ezeket, hogy ne a beszállás során derüljön ki, hogy valamiről elfeledkeztél.

Érdeklődj az általad választott légitársaságnál, hogy mely kutyafajtákat engedik fel a fedélzetre. A pitbullok például számos légitársaságnál tiltott fajták.

Válaszd ki a megfelelő járatot

Keresd az átszállás nélküli járatokat, és kerüld a repülést az ünnepi időszakokban, amikor a légitársaságok – és a repülőterek – a szokásosnál nagyobb forgalmat bonyolítanak.

Ha kutyusodnak teherszállítással kell repülnie, figyelned kell a célállomás időjárására. Ha meleg helyre utazik, foglalj kora reggeli vagy késő esti járatokat, amikor a hőmérséklet nem olyan magas; hűvösebb éghajlat esetén pedig a nap közepén érkezzetek, amikor a legmelegebb a hőmérséklet.

Lépj kapcsolatba a légitársasággal

A legtöbb légitársaság csak néhány kutyát engedélyez járatonként, ezért mielőtt jegyet foglalnál, érdeklődd meg telefonon, hogy a repülőgépen van-e még hely kutyád számára is.

Vidd kutyádat egészségügyi vizsgálatra

Ha kutyádnak megvan a jegye, menj el az állatorvoshoz, és szerezz be egy egészségügyi bizonyítványt, amely igazolja, hogy a kutya elég egészséges ahhoz, hogy repülni tudjon, és naprakész az oltásai tekintetében. Az igazolás csak 30 napig érvényes, és mind az induláskor, mind a visszaútkor szükséged lesz rá. (Sok légitársaság megköveteli, hogy a kutya egészségügyi bizonyítványa legfeljebb 10 napos legyen). Ha az utazás időtartama hosszabb, mint ameddig az igazolás érvényes, akkor a nyaralás alatt be kell ütemezz egy állatorvosi látogatást, hogy kutyusod megfeleljen a visszaútra vonatkozó követelményeknek.

panzi repules kutyaval cikk

Vedd figyelembe úticélod

Sok úticélnál fájdalmasan bonyolult eljárások és hosszú karanténidőszakok vannak érvényben – ami azt jelentheti, hogy az utazás nagy részében vagy egész ideje alatt el kell szakadnod kutyusodtól. Ne feledd, hogy egyes országokba a háziállatok nem utazhatnak a kabinban, még akkor sem, ha a kutya elég kicsi ahhoz, hogy kézipoggyászként szállítható legyen.

Készítsd fel kutyádat a repülésre

Mindig konzultálj kutyád állatorvosával az ételről, a vízről és a gyógyszerekről, mielőtt a kedvenceddel repülni indulnál. A szakértők véleménye megoszlik abban a kérdésben, hogy a repülés előtt érdemes-e nyugtatót adni kedvencünknek, (még az Amerikai Állatorvosok Szövetségének sincs kristálytiszta válasza), ezért mérlegeld az előnyöket és hátrányokat egy olyan szakértővel, aki ismer téged és kedvenced. Azt is fontos tudnod, hogy a nyugtató beadása egészségügyi kockázatokkal jár, és egyes légitársaságok tiltják is ezt, vagy állatorvosi igazolást követelnek meg hozzá.

Az egészségügyi aggályoktól eltekintve, jóval az utazás előtt szoktasd rá kutyádat a ketrecben vagy hordozóban való utazáshoz. Vidd el őt autóval messzebbi helyekre a hordozójában, hogy szokja a hosszabb utakat benne.

A repülőtéren ezekre figyelj oda

Mindenképpen hamar érkezz a reptérre, hogy ne sürgessen az idő, és tudj kellő figyelmet fordítani kutyádra. Nemzetközi utaknál jellemző, hogy az adott légitársaság elvárja, hogy három, négy vagy akár öt órával hamarabb leadd kedvenced az erre kijelölt helyen.

Ha kutyád elég kicsi ahhoz, hogy kézipoggyászként repüljön veled, akkor az utasfelvételi pulthoz kell menned, ahol az ügyintéző meg fog kérni kedvenced összes szükséges papírjának bemutatására. Miután mindent rendben találtak, és kifizetted a kisállat kézipoggyászának díját, elindulhatsz a biztonsági ellenőrzésre. Ahogy az megszokott, minden tárgyadat a futószalagra kell helyezni, kutyádat pedig kiveheted a kennelből, hiszen a fémdetektoron vele együtt kell majd átsétálnod.

Érdemes a hordozóba csatolni egy fényképet kutyádról, illetve egy kisebb adag ételt, ha esetleg hosszú késés lenne, így a személyzet szükség esetén meg tudja etetni kedvenced.

Mi a teendő landolás után?

Érkezés után az első dolgod legyen, hogy felveszed a poggyászaid és kedvencedet is. A legtöbb légitársaságnál van is egy bizonyos határidő, amin belül köteles vagy átvenni kedvencedet, különben egy közeli panzióba szállíthatják.

Akár a fedélzeten, akár a csomagtérben repült kutyád, azonnal vidd el sétálni. Egy ilyen út kimerítő számára, így az összes szükségletét próbáld meg minél hamarabb kielégíteni, mielőtt belevetnéd magad a teendőidbe.

További hasznos információk: kutyabarathelyek.hu

1 Comment

Comments are closed.

X